fbpx

Villanykörték és remegő térdek

Lehetséges, hogy a férfiak félnek az önálló nőktöl? Bár ezt nyilván nem vallanák be. Igazi pasik akarnak lenni az erős nők mellett is. De tény hogy sokan ösztönösen nem képesek erre.

Gyakran találtam magam abban a helyzetben, hogy egy (először kiváncsi) férfi gyorsan elvesztette érdeklődését irántam, mint nő iránt, miután meghallgatta a történetemet, amire igazából büszke voltam és úgy gondoltam inkább benyomást keltő mint elijesztő. Kiváncsian végighallgatják, sokat kérdeznek, de végül sarkon fordulnak és elkezdenek flörtölni egy bambiszemű nyuszival, aki naivan mosolyog rájuk.

Aztán egy férfi haverom egyszer így kommentelte a beszámolómat: “Az a helyzet, hogy te ilyesztően vagány és önálló vagy”. És akkor leesett a tantusz! Van egy nagyon fontos dolog, amit nem értettek meg a srácok: Én sosem kértem, hogy az életemben mindennel egyedül kelljen megküzdenem. Inkább úgy volt, hogy az idő csak haladt előre, nekem meg össze kellett szednem magam.

Jelenleg ez már a harmadik ország, amiben élek, a kilencedik lakás, ahol lakom, és már sok éve vagyok a családom nélkül. Nemcsak egyedül éltem sok éven át, de egyedül is utaztam. Igen, van egy saját vállalkozásom és nem fogok éhen halni egy férfi nélkül. És igen, elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy a legtöbb dolgomat elintézzem egyedül. Igen, ki tudok cserélni egy villanykörtét, össze tudok rakni egy IKEA bútort, és össze tudom szerelni a hangfalakat a lakásomban. És igen, néha úgy érzem, hogy tökösebb vagyok egy csomó férfi haveromnál. De jól érzem magam ebben mindig?

Kedves urak, a válasz: Biztos, hogy NEM!

Ne értsetek félre, fontosnak és értékesnek tartom, hogy a nők manapság önállóak és erősek. Én vagyok az első, aki ítélkezik, ha egy nő eltartatja magát. De a 21. század túlzott feminista mozgalmai arra kényszerítenek minket, hogy multifunkcionális szupernők legyünk. Megtanultam mindennel bánni, mert muszáj volt. Ez nem jelenti azt, hogy nem végtelenül fárasztó néha. Vagy hogy egy nőnek nem esne jól, ha néha valaki levenné a sok terhet a válláról. A nap végére csak egy lány vagyok, aki oda szeretni bújni valakihez és valami olyasmit szeretne hallani mint: Itt vagyok, nem vagy egyedül!

Ezt úgy kell elképzelni mint egy nagy céget, amiben elméletileg megvannak a képességeid, hogy az összes részlegen helyt állj. Ez mégsem jelenti azt, hogy nincs szükséged munkatársakra, partnerekre, asszisztensekre vagy mentorokra. Mindannyiunknak megvannak a szerepei és szükségünk van másokra, akik kiegészítenek minket.

Csak mert képes vagy mindenre, az nem azt jelenti, hogy akarnod kell mindent egyedül megoldani.

Kedves férfiak, az tény hogy a modern világ többre tanított minket, minthogy csak a konyhában álljunk és kimossuk a szennyest.— hál istennek. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehettek fontos részei az életünknek! Nem azt jelenti, hogy feleslegesek vagytok! Hisz Ti vagytok azok, akiknek széles vállainak nekidőlhetünk, nektek van a mély hangotok, amitől megremeg a térdünk. Ti tudjátok azt az érzést adni nekünk, hogy különlegesek és szexik vagyunk. Ti vagytok azok, akik azt az érzést adjátok nekünk, hogy biztonságban és otthon vagyunk, egy fáradságos nap után. Még a legmagabiztosabb nő is élvezi egy férfi figyelmét és csodálatát. Hisz a nap végére ez az ösztönünk és emberi természetünk. És hölgyeim: Nem kell hogy feminista szupercsajok legyünk ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy van értékünk.

Mit is kezdenénk egy kicserélt villanykörtével és az emancipált önbizalmunkkal, ha senkivel nem oszthatjuk meg az örömünket…

A networking események Darth Vaderei

Mi jut eszedbe, ha a networking szó hallatán? Régebben nekem ez mindig azt jelentette, hogy elmegyek egy kényelmetlenül fancy business rendezvényre, és egy csomó izzadt tenyérrel fogok kezet. Ilyenkor jellemzően ügynök típusú szereotípiákkal találkozom, erőletett mosollyal mutatkoznak be, és rutinos dumájukkal próbálnak lenyűgözni és eladni magukat.

Kifejezetten szerettem azokat a hideg, kőkemény, majdnemhogy félelmetes alakokat. Olyanok, mint az üzleti élet Darth Vader-ei, akik csak hatalomra vágynak és készen állnak, hogy bármelyik pillanatban szédszedjenek. Hogy volt e valaha kedvem velük fecsegni? A válasz egyszerű: NEM! Úgy éreztem magam, mint egy kölyök, aki elveszett Vader halálcsillagán és kétségbeesetten keresi a kiutat, vagy valamit amibe veszély esetén kapaszkodhat.

De szerencsére kiderült, hogy van egy másik világ is…

A vállalkozók új generációja. Először kicsit féltem belevetni magam Budapest üzleti világába. Nem volt lézerkardom sem, vagy egyéb hasonló fegyverem. De nem volt más választásom, ezért bejelentkeztem egy pár rendezvényre ahol végre pozitívan csalódhattam.

Magyarországon az emberek kényszerhelyzetben vannak. Már-már kötelező, hogy kreatívak legyenek és kihozzák a legjobbat magukból, és a jelen gazdasági helyzetéből. Rengeteg remek ötlet és startup kezdeményezés születik nap, mint nap. Nyilván itt-ott még mindig találni egy Darth Vader-t. De nagyon sok 20-as 30-as vállalkozóval találkoztam, akik teljesen másképp állnak a munkához. Felfedezik az önmagukban rejlő tehetséget és hogy ezzel hogy lehetnek hasznosak… hasznosak másoknak, a gazdaságnak, a világnak. Rengetegen már csak egy laptoppal fegyverkezve indulnak neki, hogy meghódítsák a világot és varázsoljanak valami nagyszerűt. Keresik a szinergiákat, inspiráló és motiváló coworking közösségeket hoznak létre, és járják a világot.

Különleges személyiségek, szívvel, lélekkel és érdekes történetekkel. És kiváncsiak Rád is, befogadóak, nem csak önmaguk körül forog a világ. Fantasztikus megismerni ezt az életet és munkastílust… és még jobb érzés része lenni ennek a világnak. Nekik köszönhetően a networking barátságos és építő változatát tapasztalhattam meg. Ami arról szól, hogy tanuljunk egymástól, ahelyett hogy kitoljunk egymással. Mit is mondjak… így bizniszelni igazi öröm.

Képzeljetek el egy világot, ahol ilyen a természetes interakció. Egy támogató együttmüködés az egymás elleni harc helyett.
May the team-spirit be with you! 🙂

Szerző: Pall Laura | laurasmindtrail.com

A panaszkodás művészete – Hétköznapi boldogság #1

A hétköznapi boldogság kihívás azoknak jött létre, akik szeretnének apró változtatásokkal fejlődni és egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élni.

Bevallom őszintén, imádok panaszkodni. Panaszkodom arról, ha nincs elég munkám, arról is ha túl sok, ha meleg van és akkor is ha éppen hűvösebb az idő, ha túl sok helyre hívnak el a barátok és akkor is ha haldoklik a szociális életem, panaszkodok (éppen most is) arról, hogy panaszkodok. Mégis, ha valaki megkérdezi, hogy hogy boldog embernek tartom-e magamat, azt válaszolom, hogy vannak felhősebb napok, de alapvetően igen, boldog vagyok. Akkor miért van az, hogy nem tudom abbahagyni a panaszkodást?

Az egész helyzetben viszont az a legérdekesebb, hogy ha más panaszkodik nekem megállás nélkül, az kifejezetten bosszant és fáraszt hosszabb távon. Most nem arról van szó, hogy pár közeli baráttal megbeszéled a proglémáidat, hanem arról ha 10-ből 8-szor valamiről a nemtetszésedet fejezed ki.

“Sírva vigad a magyar”

Nektek nincs elegetek abból, hogy a külföldi megítélésünk az, hogy egy negatív nép vagyunk, akinél a pohár félig üres majd arról panaszkodik, hogy miért üvegből van pohár és nem műanyagból? Ha pedig műanyag lenne, akkor miért nem üvegből készült?

Nem szeretem azt, hogy ha a magyar baráti társasággal iszunk 2 pohár bornál többet, akkor előjön, hogy mennyire szar az élet, milyen nehéz elhelyezkedni, milyen magasak az árak és alacsonyak a fizetések, a politikusok nem végzik a munkájukat, és amúgy is az egész történelmünk szomorú és emiatt tart itt ez az ország. Könyörgöm, zárjuk le magunkban a múltat, és kicsit nézzünk a jövő felé!

Így próbálom élni az életemet és ebben a hónapban kifejezetten oda fogok arra figyelni, hogy ne én legyek az a bosszantó ismerős, aki lehúzza a barátai energiáját.

Hétköznapi Boldogság feladat

Ha megkérdezi egy ismerős, hogy hogy vagy, mik történtek veled, törekedj a 80-20% arányra, de most a 80 százalék legyen pozitív. Nem baj, ha elsőre nem megy, a következő alkalomra gondold végig, hogy mi minden jó az életedben.

Próbáld meg értékelni az apró örömöket. Ismerd fel őket és mondd ki akár hangosan. Elérted a buszt és így nem késtél el? Szuper. Reggel a munkahelyedre menet kipróbáltál egy új Spotify playlistet és egyszerűen imádod? Adj egy pacsit magadnak, no meg a Spotifynak. Nehéz a meló? Örülj inkább, hogy még találsz benne kihívást!

Nagyon kiváncsi vagyok arra, hogy Ti milyen apró változásokat fogtok megfigyelni magatokon a hónap során. Osszátok meg a közösséggel Instagramon a #hetkoznapiboldogsag hashtaget használva!

Sok sikert! 🙂

 

Hétköznapi boldogság

Alapvetően egy boldog és kiegyensúlyozott embernek tartom magamat. Nem panaszkodhatom, hiszen megvan majdnem mindenem, amire valaha is vágytam. Mégis gyakran azon kapom magamat, hogy elégedetlen és ingerlékeny vagyok.

Sok hasonló cipőben járó emberről hallottam már, az interneten rövid kereséssel rengeteg ilyen bejegyzést lehet olvasni. Mi ez? Talán valami népbetegség? Arra vagyunk kárhoztatva, hogy örökké elégedetlenek legyünk, még akkor is, ha a világon semmi okunk nem lenne panaszkodni? A válasz: NEM. Ugyan rengeteg a hasonló példa, mégis találunk olyanokat is, akik valamit jól csinálnak. Például a skandinávok. Akkor mi az, ami nekik megadatik, és nekünk nem?

A mai rohanó világban szinte elvárás, hogy mindig mindenról tudjunk, hogy mindig a legfrissebb infók birtokába kerüljünk. Éppen ezért szeretnénk mindig többet. Azonban kutatók is bebizonyították, hogy a lassítás a kulcs a kiegyensúlyozottsághoz és a hosszú élethez. Vegyük csak példának a grönlandi cápát. A többi tengeri ragadozóval ellentétben egyáltalán nem úszik gyorsan, a “gyors” nála a 3 km/h, ami egy ember gyaloglótempójának felel meg. A grönlandi cápa, talán lassúságának és stresszmentes életének köszönhetően, akár 200 évig is elél (bár ez nem hivatalos adat, hiszen alig tudunk valamit róluk). Az állat mintájára, talán nekünk is vissza kellene vennünk a tempóból és inkább a “lassan járj, tovább érsz” elvét követve élni a mindennapjainkat.

grönlandi cápa

Ilyen gondolatok közepette fogtam Gretchen Rubin – Happiness Project című könyvét, ami az írónő saját boldogság projektjének a történetét meséli el. Már a legelején azonosulni tudtam a szerzővel, hiszen ő is hasonló cipőben járt, mint én. Aztán elgondoltam, mi lenne, ha én is egy saját boldogság projektet dolgoznék ki, de úgy, hogy azzal másoknak is segítek. Így fordítottam “magyarra” a Happiness Project című könyvet – nem a nyelvet tekintve, hanem a mentalitást – és megszületett a Hétköznapi Boldogság elnevezésű projekt.

Nem hiszek a radikális változásokban és abban sem, hogy folyamatosan felhőtlenül boldognak kell lenni, abban viszont igen, hogy javítani lehet az általános közérzeten. Az az ember, aki pedig jól érzi magát a bőrében, jobban is tud teljesíteni. Viva lá boldogság és produktivitás!

Boldogság a gyakorlatban – Miről is fog szólni?

Minden hónap első napján készül egy ismertető blogposzt, illetve a hónap folyamán is kaptok gyakorlati tanácsokat és tippeket, hogy milyen apró változtatásokkal fejlődhettek az adott témában. A hónap végén pedig megosztom veletek, hogy milyen hatással volt az én életemre. Szeretném viszont megismerni a Ti történteteiteket is! Osszátok meg a tapasztalataitokat a #hetkoznapiboldogsag hashtaget használva Instagramon, én pedig eljuttatom a közösséghez.

Csatlakoznál? Ne maradj le, iratkozz fel a hirlevelemre, hogy első kézből értesülj a legfrissebb tartalmakról!

 

Hétköznapi boldogság kihívások 2018 – 2019

2018 Szeptember – A panaszkodás művészete

2018 Október – Mindfulnessel a jelenedért

2018 November – Kifogásokkal az álmok ellen

2018 December – Egy kanál minimalizmus

2019 Január – Testi-lelki megújulás

Kezdő szabadúszós bakik

Mondani szokás, hogy az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Ez különösen igaz, ha vállalkozásba vagy új szakmába kezdesz, esetleg szabadúszó leszel. Kezdő szabadúszóként ezeket a hibákat követtem el leggyakrabban és volt a legnehezebb változtatni rajtuk.

Pro bono

Pro bono fenszin hangzik, hacsak nem azokról a melókról beszélünk, amit, mint kezdő szabadúszó bevállalunk, hogy fel tudjunk mutatni referenciákat. Ezzel nincs is semmi probléma. A baj ott kezdődik, ha az adott referencia végül kevesebbet ér, mint amennyi időt és energiát elvesz.

Ügyfél minőség

Tedd fel magadnak a kérdéset. Miért lettél vállalkozó? Hát nem azért, hogy olyan emberekkel dolgozz együtt és olyan projekteken, amit szeretnél? Ha azt veszed észre egy idő után, hogy szenvedés végigmenni egy napon, bizonyos embereknél szinte félsz megnyitni egy emailt, a válaszemailt pedig többször átírod, hogy ne okozzon több problémát, ha folyamatosan szakemberként megkérdőjelezve érzed magadat és összeszorul a gyomrod, ha a projektre gondolsz, gondolkozz el, hogy jó úton jársz-e. Sokan ott rontják el, hogy az üzleti találkozón csak magukat próbálják eladni ahelyett, hogy a másik felet mérnék fel jobban. Egyenrangúként menj tárgyalni. Ez egy üzleti csere. Pénzt kapsz a szolgáltatásod értékében. Miért is kéne alárendelve érezned magadat?

Tudj nemet mondani

Profi vállalkozóként az a célunk, hogy az ügyfél elégedett legyen a munkánkkal és visszajöjjön még több projektre. Ezt viszont ne úgy próbáljátok elérni, hogy bevállaltok sok, a szerződésen felüli tételeket, hogy boldog maradjon az ügyfél. Ha mindenre igent mondotok, a boldogság megmarad (az ügyfél oldalról), de a munkád iránti tisztelet és megbecsülés időközben elveszik.

Kiégés

Túl sok projekt, túl sok ügyfél, túl sok bevállalt szivesség, kevés pihenés, kevés aktív időtöltés a barátokkal, kevés Te idő. A kiégés órája egyre közeleg. Több mint 4 éve vagyok vállakozó és eddig kétszer sikerült kiégnem. Hogy mik a jelei? Elveszted a kreativitásodat, a fókuszodat, nem tudsz produktívan haladni, nem vagy motivált és rossz a közérzeted. Először ott tűnhet fel, hogy gyengének érzed magad, állandóan álmosnak és a kollégák, barátok könnyen fel tudnak bosszantani és csak azon rágódsz, hogy mennyire le vagy maradva a munkáddal. Na itt tedd le a laptopot, tollat, lantot. Állj meg egy pillanatra és gondold végig, hogy valóban megéri-e teljesen kimeríteni a szervezetedet. Mária Terézia már 1767-ben rájött, hogy „Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk!”. Hagyjunk magunknak időt a feltöltődésre, mivel hidd el, több idő visszanyerni az energiádat, mint megtartani egy egészséges szinten.

Piszkos pénzügyek

Több napja, hete lejárt a fizetési határidő és még nem fizetett az ügyfél? Tegye fel a kezét, akivel ez még nem fordult elő. Ebben az esetben sokan csak várnak, várnak, várnak amíg remélhetőleg be fog érkezni a pénz. Vagy nem. Ez a probléma megelőzhető, ha egyrészt előre elkéritek a teljes összeget, de legalább a felét, illetve késedelmes fizetés esetén először emailben majd telefonon értesítitek az ügyfelet. Ha az a kifogás, hogy a “pénzügyis kolléga nyaral”, ne habozzatok megkérdezni, hogy pontosan mikorra várható, hogy ismét az irodában lesz 🙂 (elvégre senki sem nyaral 1-2 hétnél tovább).

 

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás

Dolgozgatunk, alszunk, próbálunk kikapcsolódni, na de mennyi időt is töltünk aktívan olyan dolgokkal, amiket igazán szeretünk csinálni? Nagy Feró hipotézise lehet, hogy együtt halt meg a kommunizmussal? Derítsük ki!

Optimális órák száma

Kutatások bizonyítják, hogy egy átlagos dolgozó napi 2 óra 53 percig produktív. A maradék idő a kollégákkal való pletykálkodással, hírek olvasásával, szocial mediaval és sokaknál álláshirdető oldalak böngészésével telik.

Az emberi agynak alapvetően 1 óra intenzív munkavégzés után 15 perces regeneráló szünetre van szüksége. Azok az alkalmazottak akik átlagosan 52 percet dolgoznak, majd 15-20 perces szünetet tartanak sokkal produktívabbnak bizonyulnak, mint a kevesebb szünettel, de több szocial median stalkoljuk az unokatesónk barátnőjének az anyjának az új férjét típusú típusú időtöltéssel vészelik át a nehéz napokat.

Produktívan dolgozol vagy csak sokat?

Svédországban egy kísérlet részeként kórházban dolgozó növéreken tesztelték a 6 órás munkavégzés teóriát. Azok a dolgozók, akik a 6 órás műszakra voltak beosztva, 64% -al hatékonyabban és 20%-al boldogabban töltötték a napot, ráadásul a napi 8 órásokhoz képest 50%al kevesebb betegszabadságot vettek ki.

A kevesebb néha több

Különösen igaz, ha a ledolgozott órák számát vizsgáljuk. Menjünk is végig szépen sorban az előnyökön.

Munka-magánélet egyensúly

Mivel korábban van vége a munkaidőnek, elegendő idő juthat egy munka utáni edzésnek vagy családdal, barátokkal való időtöltésnek. A boldog munkatársak pedig sokkal produktívabbak. Mivel így nagyobb szerepet kap az aktív kikapcsolódás, ezeknek a kollágáknak nagyobb esélyük van arra, hogy másnap reggel kipihenten és frissült erővel kezdjenek munkának. A stresszesebb helyzeteket is könnyebb kezelni, ha az ember nem azt kívánja bárcsak az irodában lévő nyugifotelben helyeznék lehetőleg azonnal örök nyugalomba. Hosszabb távon így megelőzhetjük az alkalmazottak kiégését. A friss, motivált és boldog munkaerő pedig mindennél értékesebb.

Már megint beteg vagy?

A folyamatos stressz és a megfelelő pihenés hiánya teljesen legyengítheti az immunrendszert, ami általános fáradtság érzéshez és egész évben előjövögető betegséghez vezethet. Nem lenne jobb munkáltatóként ezt a sok napot megspórolni?

HR

Elég vonzó ajánlat az, hogy a munka mellett lehetőséget biztosítasz a magánéletük kibontakozásához is. Óriási a verseny a profi munkaerőért és jelenleg Magyarországon kevesen vezették be a 6 órás műszakot a 8 helyett. Előzz be minenkit a haladó gondolkozásoddal!

Prorduktivitás

Munkáltatóként nem teljesen mindegy, hogy hány órát dolgozik az alkalmazottad, amennyiben elvégzi a kijelölt munkát? Sosem hittem az óradíjas bérezésben igazán, mert megöli a motivációt. Főleg akkor, ha kötelezően minden nap 8 órán keresztül kényszerülünk előre kijelölt feladatok elvégzésére. Mi lenne, ha felajánlanád a csapatodnak, hogy hazamehetnek korábban, ha elvégzik ugyanazt a munkát? Ha mindenki feláll az asztaltól pár órával korábban, egy idikatív jel lehet a jövőre vonatkozóan.

Szerintetek járható út a 6 órás munkavégzés vagy maradjunk csak a 8 óránál? A Facebook oldalamon szavazhattok!

Nyelvtanulás nyelvérzék nélkül

Jelenleg a magyaron kívül két nyelven beszélek felső fokon. Ebben a cikkben szeretném megosztani veletek a nyelvtanulás tapasztalataimat arról, hogy hogyan jutottam el nulláról C2-ig.

Kevesen tudják, hogy általános iskola második osztályától ötödikes koromig magántanuló voltam. Otthon tanítottak a szüleim, aminek nagyon sok pozitív hatása volt. Példálul megtanultam önállóan tanulni, beosztani a saját időmet és kezelni a stresszt, hiszen fél évente vizsgáznom kellett egy nagyobb anyagrészből. Ugyanakkor, mivel nem vettek fel külön magántanárt nyelvórákra és akkoriban még nem igazán voltak elérhetőek idegen nyelven a filmek, sorozatok és könyvek nagyon le voltam maradva a korosztályomhoz képest.

Középiskolában döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább. Nem állapot, hogy nem tudok más nemzetiségűekkel érdemben kommunikálni. Elkezdtem aktívan tanulni minden órára, folyamatosan kérdezni, ha nem értettem valamit és otthon a szabadidőmben a saját tempómban megérteni a különböző nyelvtani összefüggéseket.

Sajnos nem sok nyelvi érzékkel lettem megáldva, ezért nagyon nehéz volt eljutni arra a szintre, ahol most vagyok. Összegyűjtöttem nektek a kedvenc nyelvtanulós tippjeimet, hátha segít és motivál.

Language exchange események

Ha eddig nem találkoztatok volna a MeetUp.com-al, akkor azonnal kattintsatok erre a linkre. A MeetUp-on rengeteg közösség található érdeklődési körönként. Nagyon sok nyelviskola is regisztrált, akik rendszeres (ingyenes) eseményeket is szerveznek.

Én sokat jártam annó az International Meeting Point eseményre, ami nem kifejezetten nyelvi meetup, hanem egy ismerkedős esmemény expatoknak és helyieknek egyaránt.

Kiemelt nyelvi MeetUp-ok

Budapest Downtown English – Conversation Club by Angloville

Budapest Language Exchange & Friends

TFK Language Exchange

Fordíts

Magyarul gondolkozol és nehezen váltasz a nyelvek között? Sokat segíthet, ha üres idődben a fejedben lévő gondolatokat megpróbálod idegen nyelvre fordítani.

Légy bátor!

Sajnos a legtöbb esetben a közoktatásban nem az a jellemző, hogy szerencsétlen gyerek bátorítva van arra, hogy meg merjen szólalni, nem az van kiemelve, hogy mi az amit jól csinált, hanem az, amit nem. Ennek a követkeménye az, hogy sokan félnek megszólalni idegen nyelven mások előtt, mert tartanak az esetleges negatív visszajelzéstől. Van egy jó hírem. Ha valaki negaítvan reagál, azt az embert úgysem szeretnéd hosszabb távon az életedben tartani, igaz? Akkor pedig nem teljesen mindegy? 🙂

Tanulj szavakat és kifejezéseket

Az angol nyelv egy jó példa arra, hogy kevés nyelvtudással és félig activitiy-zve is meg lehet értetni magunkat, de a jó és a kiváló közötti legnagyobb különbség szerintem nem is az, hogy nyelvtanilag hogyan teljesítesz, hanem az, hogy milyen a szókincsed és hogy egy adott kifejezést nem szóról szóra próbálsz meg lefordítani, hanem ismered az idegen nyelvű megfelelőjét.

Nagyon sok szót lehet tanulni utazás közben is. Hagyományos módszer, de amikor elkezdtem komolyabban nyelveket tanulni, akkor folyamatosan írogattam az ismeretlen szavak (összes alakját) a szótárfüzetembe, ami a táskám alap kellékévé vált. Érdemes kiírni a szavakat egy külön lapra is, majd kitenni egy olyan helységbe, ahol sokat tartózkodsz. Ha szeretsz főzni, akkor például mehet is a konyhába.

Filmek, sorozatok szigorúan idegen nyelven

Emlékszem, hogy az első sorozat, amit angolul, angol felirattal néztem a Dexter volt. Az első évadnál még sokszor le kellett állítanom az epizódot, kiszótáraznom az ismeretlen szavakat és kifejezéseket, viszont az évad végére már nem volt erre szükség. Érdemes nem egy féle sorozatot nézni, hogy ne csak egy témában bővüljön a szókincsed, hanem több téren legyél profi.

Olvass idegen nyelvű könyveket

Ne rögtön egy 900 oldalas szakmai szösszenettel kezdjétek, hanem egy egyszerűbb könyvet vegyetek a kezetekbe, ami ha kihívást is okoz, élvezetes lesz. Nagyon fontos, hogy az első idegen nyelvű könyv olvasása pozitív élmény legyen.

Nyelvtan fontossága

Abszolút a beszéd központú nyelvoktatás lelkes híve vagyok, DE úgy gondolom, hogy csak egy bizonyos szintig lehet eljutni nyelvtan nélkül, mert hiába fog ösztönből jönni a jó válasz, nem fogod tudni megmagyarázni, hogy miért és lassítani fogja a tanulási folyamatot. A nyelvtani szabályok azért zseniálisak, mert egy módszert több helyzetnél is tudsz alkalmazni. Ha nem ismered őket, akkor nem tudod megmagyarázni, hogy mit mondasz miért. Ha olyan szinten szeretnéd ismerni a nyelvet, hogy az dolgozni is tudj vele, tanuld meg alaposan a nyelvtant. Ne feled a rest kétszer fárad. A nyelvtan nekem nagyon nehezen ment eleinte. Sokat segített, hogy azokat a részeket, amiket nem értettem teljesen megpróbáltam fejből vagy segítséggel leírni újra és újra, ameddig nem éreztem úgy, hogy értem, átlátom tisztán az összefüggéseket.

Angol nyelvhez meleg szívvel ajánlom az Oxford angol nyelvtan c. könyvet. Ez a könyv nyitotta fel a szememet. Franciából az Allons-y c könyvből tanultam, aminek a gyakorló könyvével próbáltam a nyelvtant magamba szívni. Sajnos franciából nem annyira jók a piacon elérhető könyvek, ezért óráisi köszönettel tartozom a középiskolás francia tanáromnak, aki a délutáni extra órára SAJÁT könyvet írt és apukámnak, aki végtelen türelemmel újra és újra elmagyarázta ugyanazt. Merci apa!

Nemzetközi baráti kör

Fontos, hogy ne csak beszélgető partnereket találjatok, hanem igazi barátokat, akiknek a gondolatai valóban érdekelnek és Te is mindent meg akarsz azért tenni, hogy megértetsd magadat rendesen. A motivációt hosszabb távon így könnyebb lesz fenntartani. Órási élmény megismerni olyan embereket, akiknek teljesen más a kultúrája. Olyan érzés, mintha kicsit kinyílna a világ. Budapesten pedig szerencsénkre évről évre egyre több az expat, akik életvitelszerűen élnek Magyarországon.

2018-as tippek

Korunk lelkes nyelvtanulójának a tudáshoz vezető útját pedig már olyan app-ek is támogatják, mint például a Tandem, ahol meg lehet ismerkedni más tanulókkal, az Anki app, ami segít memorizálni a szavakat, duolingo, ami tanít és teszteli a tudásodat. Az ingyenesen elérhető tudás ma már egy karnyújtásnyira van! Csak rajtad múlik, hogy élsz-e a lehetőséggel.

Mindset

Lehet akármennyi elérhető eszköz, idő vagy támogató ember körülötted, ha Te fejben nem döntötted el, hogy igenis meg szeretnél tanulni egy idegen nyelven.

Nekem az segített sokat, hogy elképzeltem hogy az adott nyelv egy kód, amit fel kell törnöm, és ha sikerül, akkor egy “titkos” közösség része leszek.. tudom, tudom furán hangzik, de a 14 éves énemnek rengeteget segített, hogy ne adjam fel.

Írjátok meg kommentben a saját tapasztalataitokat! Story time!

Diéta ellen legyél vegán

Szeretném veletek megosztani, hogy miért és hogyan lettem vegán. Paleo, 90 napos diéta, léböjt, vércsoport-diéta (??), GI diéta, ananász diéta és még sorolhatnánk tovább a módszereket, amikkel a fogyni vágyók vagy az egészséges életmódra törekvők évek óta sanyargatják a saját testüket. 

Az a típusú nő vagyok, aki szeret csinos lenni, jól érezni magát a saját bőrében. Ezért az egészséges önbizalomért pedig évek óta aktívan teszek. Ne értsetek félre, csinos alatt nem a vékony, Victoria secret típust értem. Mindenkinek más a testalkata, ami remek hír, főleg azért, mert mindenki mást szeret. De ez a cikk most nem testalkatokról és szépségről szól, hanem arról, hogy milyen változásokat hozott az életemben az, hogy vegán életmódra váltottam.

Miért vegán?

Egy éve kezdtem el fokozatosan lecsökkenteni a bevitt hús mennyiségét. Az utóbbi fél évben már csak akkor fogyasztottam húst, ha az étteremben megkívántam, viszont a bevásárló listámról teljesen lekerült.

A döntés meghozatalában segített az is, hogy egy kedves ismerősöm a figyelmembe ajánlotta a Mi a fene az az egészség c. magyarul is elérhető youtube videót és a Hogy ne halj meg c. könyvet. Az i-re viszont azt tette fel a pontot, hogy többen is az ismerősi körömből produktivitás boost-ról számoltak be a vegán életmódra váltás után. Én pedig szeretek mindig új dolgokat kipróbálni.

A kezdetek

Már pár nap után éreztem, hogy több energiám van. Ebéd után nem kellett azzal küzdenem, hogy hogyan maradjak ébren, hanem frissült erővel folytattam a munkát. Két héten belül észrevettem, hogy este tovább fog az agyam, ha nem is fekszem le később, kevésbé voltam álmos, reggelente pedig könnyebb volt felkelnem. Ez önmagában nem tűnik óriási eredménynek, nekem személyesen viszont az volt. Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt, amikor sajnos elég egészségtelenül étkeztem, mivel naívan azt gondoltam, hogy a rendszeres sport jóvá teszi. Este 9 után alig bírtam nyitva tartani a szememet és minden reggel meg kellett magammal küzdenem, hogy kikeljek az ágyból. Ekkor kezdtem kipróbálni több fajta étrendet, hogy egyrészt megszabaduljak a fölös kilóktól, másrészt helyreállítsam az immunrendszeremet. Az alacsony szénhidrátos étkezés nekem alapból ki volt lőve, mivel reggel nem kapcsol az agyam, nem tudok gondolkodni, és ami még fontosabb, nem tudom meginni a reggeli kávémat, ha nem viszek a szervezetembe valami szilárdat. A következő változásokat próbáltam beiktatni az életembe: no extra sugar, no fast food. Tudjátok, hogy mi a legnagyobb probléma a diétákkal és miért nem sikerült egyet sem betartanom? Mert a diéta nem jelent életmódváltást. A diéta próbálja kezelni a tüneteket, de a probléma gyökerét nem tépi ki tövestől.

Jelen

Ma már nem félek a cheat day-től. Ha vegán életmódra váltottál nem is létezik ilyen. Belső indíttatásból fogsz nemet mondani az éjszakai gyrosra vagy a nagy tábla milka csokira. Amikor elkezdtem, kitűztem magamnak egy célt, hogy kipróbálom legalább egy hónapig. Ennyi idő legalább kell, hogy kitisztuljon a szervezeted és hozzászokj az új étrendhez, illetve hogy rutinná válhasson. A 30 nap letelte után hoztam meg a tudatos döntést, hogy ezentúl vegánként fogom tovább élni az életemet. Mondhatnám, hogy morális okokból teszem ezt, valószínű, hogy nagyobb PR értéke lenne ennek a cikknek, de hogy egészen őszinte legyek hozzátok, Girl Does Business közösség, nem másokért, hanem magamért teszem. Az elmúlt időszak életem egyik legproduktívabb szakasza volt úgy, hogy nem érzetem megerőltetőnek. Nem stresszelek azon, hogy mit nem ehetek, mitől kell magamat megvonnom, hanem izgatottan próbálom ki a finomabbnál finomabb vegán recepteket.

Vegán étrend pozitív mellékhatásai

A legtöbb gyorsétterem nem vegán, tehát a trash food, amit kissé ittasan eszik az ember, alapból kiesik a lehetőségek közül. Ennek is köszönhető, hogy nagyon sokan az életmódváltás után fogyást tapasztalnak. Az elmúlt másfél hónapban közel 4 kilót fogytam úgy, hogy többet eszek, nem fogom vissza magamat és nem kínzom a saját testemet.

A kilókkal együtt a havi költés is lecsökkent, aminek több oka is van: egyrészt mivel nem veszek húst, kiiktattam az egyik legdrágább elemet, másrészt gyakrabban főzök magamra. Nyilván meg lehet venni a tündérkönny lisztkeveréket és unikornisnyálból készült sűrűsítőanyagot is, de ha tudatosabban vásárolsz, akkor havonta átlagosan legalább 15.000 Ft-al lecsökkentheted a költést. Költésoptimalizálásról többet lejjebb olvashatsz. Elfoglalt vállalkozónőként állandó időhiánnyal küzdök. Jogosan merülhet fel itt a kérdés, hogy mikor találok időt a főzésre. Nos a válasz egyszerű: olyan ételeket készítek el, ami 15-20 perc alatt készen van. Általában nagyobb adagot készítek, amit a tervezőbe úgy időzítek, hogy ha pl héfő délben csicseriborsó curry volt az ebéd, akkor másnap vacsorára is ugyanaz legyen, a kettő között pedig van ugye egy vacsora és egy ebéd is, így változatos maradhat az étrend, ételpocsékolás nélkül is.

Nehézsége

A civilizált társadalom arra van ráállva, hogy állati eredetűi ételeket egyen. Ha egy igazi esélyt akarsz ennek az életmódnak adni, akkor ne azt nézd, hogy miről mondasz le, hanem arra fókuszálj, hogy milyen új ételeket fedezhetsz fel. Nehézség viszont az, hogy a legtöbb étterem nem vegán ételekre van berendezkedve. A Balatonon például több mint valószínű, hogy ha nem főzöl magadnak, akkor sültkrumplin és fokhagymás lángoson fogsz élni. Nehézség az is,hogy a legtöbb ember nem vegán, tehát amikor a barátaiddal étterembe mész, akkor nem biztos, hogy olyan helyre fogtok menni, ahol van vegán étel is.

Tippek kezdő vegánoknak

Helyettesítés

Tojás:

A tojás felhasználása meglehetősen széleskörű. Lehet reggeli, ebéd, vacsora, sütibe kötőanyag és még sok más. Éppen ezért ezt az élelmiszert kategóriákra bontottam:

  • Tojásrántotta: csicseriborsólisztből készült rántotta
  • Rántott ételekhez: tojás helyett keverjünk ki egy tálba csicseriborsó lisztet egy kevés vízzel
  • Palancsina: tojás nélkül is tökéletesen összeáll 🙂
  • Nokedli: szintén nagyon finom tojás nélkül is
  • Sütikbe: beáztatott, darált chia mag, len mag, agar-agar por, banán stb. Lehet kapni előre elkészített tojáshelyettesítő porokat is (méregdrágán), de nekem ezekkel is tökéletesen összetapadtak a sütik.

Tej

  • Kávé: mandulatej vagy kókusztej
  • Tejföl: soy yoghurt (a “pörkölt” íze majdnem ugyanolyan lesz)
  • Zabkása: rizstej (de finom kókusztejjel is)
  • Tejszín: zabtejszín vagy kókusztej ételtől függően
  • Túró: kölesből is elkészíthető
  • Sajt: növényi sajtok. Sok helyen lehet kapni, ha kipróbáltál egyet, de nem ízlett, ne add fel, nagyon sok féle létezik, csak meg kell találnod azt, amelyik neked ízlik. Otthon is el lehet készíteni, de nekem “kezdőnek” egyenlőre elég macerásnak tűnik.

Hús

A legtöbb hagyományos magyar étel alapvető hozzávalója a hús. Íme néhány ötlet, hogy hogyan hagyhatod el:

  • Pörkölt: padlizsán pörkölt, gomba pörkölt
  • Fasírt: cukkinis, édesburgonyás vagy karfiolos fasírt
  • Rántott hús: rántott zöldések vagy rántott gomba
  • Makaróni (tudom, hogy nem hagyományos magyar kaja, de olyan sokan szeretjük): padlizsánt süsd puhára a sütőben, majd keverd össze paradicsomszósszal és fűszerekkel.
  • Bacon: padlizsán bacon

A hús íze sokszor attól finom, ahogyan ízesítjük. Nem találkoztam még olyannak, aki vagy úgy minden nélkül meg akart volna enni enni egy fél csirkét. Miért is ne próbálnád akkor ugyanazokat az ízesítőket kipróbálni csak zöldséggel vagy szejtánnal?

Nagyon sokat segített a Napfényes Élet Alapítvány által kiadott “Vegán konyha – Hagyományos ízek új alapokon” c. kötet. A cím önmagáért beszél és az ára is igen kedvező.

Költéscsökkentés tippek vegánoknak

  • A legtöbb receptes könyv sokszor egy egyszerű kenyérnél 4-5 fajta méregdrága lisztet sorol fel. Biztos vagyok abban, hogy megvannak az okai és talán finomabb is, de a recept legtöbb esetben elkészíthető 1 max 2 fajta lisztből. Én legtöbbször fehér és/vagy teljes kiőrlésű tönkölylisztet használok, amit többek között a Lidl-ben 500 Ft alatt meg lehet vásárolni.
  • Gondolkozz évszakokban, gyűjtsd össze, hogy melyek a szezonális zöldségek, gyümölcsök és azokat használd az ételek elkészítéséhez.
  • Ne vásárolj többet, mint amit megeszel. Biztosan ismeritek a saláta effektust, ami valamiért mindig ott rohad a hűtőben. Ha nem szereted a salátát, ne vegyél belőle többet, vásárolj más vitamin dús élelmiszert, amit szivesebben fogyasztasz. Pár hónapja felállítottam azt a szabályt, hogy azt az ételt, amit már háromszor kidobtam a hűtőből, tiltólistára teszem.
  • Használj heti étrendtervezőt! Segít összegyűjteni, hogy milyen ételeket fogsz a héten megfőzni. Nemcsak időt spórolsz így, mivel valljuk be, napi kétszer feltesszük magunknak a kérdést átlagosan, hogy mit együnk aznap, hanem így csak azokat fogod megvásárolni, amiket valóban felhasználsz. Ha bevonod a párodat, a családodat is a tervezésbe, akkor ráadásul olyan ételeket fogsz elkészíteni, amiket mindenki szeret.
  • Sokszor előfordul, hogy egy adott ételhez nincs szükség egy egész karfiolra vagy cukkinire. Ilyenkor vágd ketté és a másik felét tedd vissza a hűtőbe. A tervezésnél ilyenkor figyelj oda arra, hogy pár nappal később olyan ennivalót főzz, amihez szükség van a maradék zöldségre.
  • Növényi tejek alapvetően drágák a hagyományos tejhez viszonyítva. Otthon is el lehet őket készíteni lényegesen olcsóbban.. Ha mégsem akarsz ezzel foglalkozni, mert 1) nincs rá időd, 2) ha összeadod az óradíjaddal, akkor drágábbra jönne ki, akkor a pennyben például van egy márka, amit literenként 400 Ft-ért meg lehet vásárolni.

Neked milyen tapasztalataid vannak étrendekkel, életmódváltással kapcsolatban? Oszd meg velünk kommentben! 🙂

 

5 + 1 hiba, amit elkövethetsz, amikor szakít veled az ügyfeled

A szakítás mindig fáj. Fáj akkor, ha te akartad lezárni a kapcsolatot, és égeti a szívedet akkor is, ha a másik fél mondott le rólatok. Miért lenne meglepő, ha hasonló érzelmek játszódnának le benned, amikor az ügyfeled döntött úgy, hogy jobb lenne egymás nélkül?

A következőképpen ronthatod tovább a menthetetlent.

Könyörögsz, hogy ne legyen vége

Amikor oda kerül a sor, hogy az ügyfél bejelenti a szerződés felbontását, nem sok mindent lehet már tenni. Megpróbálhatod ész érvekkel meggyőzni, vagy a jelenlegi szolgáltatás helyett mást ajánlani. Az viszont nagyon fontos, hogy ilyen krízis helyzetben se veszítsd el a méltóságodat azzal, hogy a szívükre próbálsz hatni. Ez üzlet, nincs benne semmi személyes. Amit pedig még fontosabb észbentartani: lehet hogy az adott helyzetben nincs rád szükségük, de az is lehet, hogy egy más projekt kapcsán vagy a későbbiekben lesz. Vagy a vállalkozó ismerőseiknek lesz. 🙂

Az ügyfelet hibáztatod

Ez most szörnyen fog hangzani, de egy-két extrém kivételtől eltekintve – bármi is történt – nem az ügyfeled a hibás. Te voltál az aki leszerződött vele, meghatározta a feltételeket, és ígéretet tett a projekt kivitelezésére. Nagyon sokszor a problémák az eredménytelen kommunikációból erednek. Tisztázd az elején a feltételeket, és ha egy belső hang egyre hangosabban üvölt a fejedbe, hogy az adott ügyféllel nem tudnál hatékonyan együttműködni, akkor inkább szállj ki! Sok időt megspórolsz magadnak és a potenciális ügyfélnek is.

Elkezdesz rosszakat terjeszteni róluk

Panaszkodni ügyfelekről lehet. Szerintem a legtöbb vállalkozótársam nevében kijelenthetem, hogy mindannyian szoktunk, DE nem megnevezve, hogy melyik ügyfélről van szó. Nem csak kicsinyes az ilyen hozzáállás, hanem amennyiben aláírtatok titoktartási nyilatkozatot (a legtöbb szerződésnek van egy ilyen paragrafusa is), illegális.

Túlzottan magadra veszed

A KSH adatai szerint 2017-ben országosan több mint 1 700 000 vállalkozást tartottak számon. Gyanítom, hogy ez a mennyiség 2018-ra csak emelkedett. És akkor a B2C piacról még nem is beszéltünk. Annyi hal van még a vízben, ne arra az egyre fókuszálj, ami elúszott!

Most mi lesz velem?

Szedd össze magad és gondolj ki egy akció tervet! Tedd fel magadnak először a legfontosabb kérdéseket:

  • Tényleg szeretnél egy új ügyfelet?
  • Hány új ügyfél fér bele az idődbe?
  • Milyen ügyfelet szeretnél? Mik azok a tulajdonságok, amiket keresel egy ügyfélben, és miket szeretnél távolról elkerülni?
  • Be lehetne más forrásból is hozni a kiesett bevételt?

Nem a pozitívra fókuszálsz

Az önsajnálat mellett kell, hogy helyet szoríts azoknak a gondolatoknak is, amik azt suttogják, hogy végre több időd lesz, és talán a következő ügyféllel kipróbálhatsz egy teljesen új területet. Vállalkozóként pedig kik vagyunk mi, ha nem örök diákok? 🙂

Lelkes szakemberként nagyon nehéz nem teljes szívvel és lélekkel belemerülni egy-egy projektbe, de a professzionális távolságot meg kell tartani. Az üzletbe vitt túl sok érzelem nem csak veszélyes, hanem az objektív döntések meghozatalát is akadályozni fogja, ami pedig mindkét félnek üzleti érdek.

Írjátok meg kommetben, hogy ti hogyan kezelitek az ilyen kényes helyzeteket! 🙂

Szlafkai Éva szerelemprojekt receptje

Mi kell ahhoz, hogy olyan projektek mögé álljunk, amelyekben teljes mellszélességgel hiszünk? Sőt! Mi kell ahhoz, hogy magunk legyünk ezeknek a projektek kezdeményezői és hozzunk létre valami olyan, amely mind magunknak, mind másoknak is értéket teremt? Az ilyen projekteket hívjuk szerelemprojektnek. Nézzük, melyek a legfontosabb lépések, amelyek elvezetnek hozzá.

Nem tudom a siker receptjét. Pontosabban a tiédet nem tudom, a magamét nagyon is pontosan. Szabadúszóként számos szerelemprojektet viszek. Vagyis csak azt. Ebből a tapasztalatból merítek ahhoz a 3 fontos lépéshez, amelyet érdemes meglépned, ha te is a saját utadat szeretnéd járni. Legalább néhány projekt erejéig.

Mielőtt bármi is lépsz, a legfontosabb, hogy tisztázd az alapokat. Naná, hogy önismeretről van szó, hiszen ez az énmárkaépítés alapja. Ezeket a kérdéseket mindenképpen tedd fel, hogy megtudd, mi jelenthet majd számodra szerelemprojektet:

  • Miben hiszek?
  • Miből épül fel az értékrendszerem?
  • Mi az, amit imádok csinálni, amikor az idő elrepül, miközben beleveszek a folyamatba?
  • Mi a szupererőm, ami kiemel a tömegből?
  • Melyek azok a tevékenységek, amelyek hobbi, munka és pénzkeresetet metszetbe is tartoznak?
  • Milyen ügyeket tudok hitelesen képviselni, amiben majd mások is hihetnek, mi teremt mások számára is értéket, amit én tudok nyújtani?
  • Ezek tudatában mik a lehetőségeim, milyen veszélyekkel kell szembenéznem, illetve mik az erősségeim és gyengeségeim (SWOT)?

Ha ezeket tisztáztad, jöhetnek a további lépések, amelyeket tetszés szerint léphetsz meg.

  1. Keress társat!

A magányos zseni mítosza már régen elmúlt, nem kell minden teendőt egyedül a nyakadba venned. Nyilván, te tudod a legjobban, mit akarsz csinálni, de sokkal hatékonyabb leszel, ha mást, másokat is bevonsz a folyamatba. Ha nem szeretsz csapatban dolgozni, akkor elég, ha csak egy embert, egy társat szerzel magad mellé, a kreativitásról szóló szakkönyvek szerint úgyis ez a tökéletes felállás. Nekem is ez vált be. Keress egy olyan embert, akinek hasonló az értékrendje és hasonló dolgokban hisz, ám más tevékenységekben jó, mint te. Ezáltal remekül kiegészítitek egymást. Ötleteljetek, hogy miben tudnátok valami klasszat alkotni, milyen piaci résbe tudok bemászni, hogy valami szuper dologgal töltsétek meg, és ami persze nemcsak nektek, hanem a társadalom számára is hasznos. Nekem ilyen páros projektem a Womenspiration reggelik és a Nők az útON podcast csatorna.

  1. A belső motiváció hajtson!

Nyilván elégedett munkavégzésből nem lehet kenyeret venni a boltban, de ne a profitcél hajtson elsősorban. Daniel Pinktől is tudjuk, hogy nem a pénz fog elsősorban motiválni, hanem a szabadság, a fejlődés/önfejlesztés, szakmai igényesség és a célodba vetett hitt. Ha ennek mentén találod ki és építed fel a projektedet, akkor nagy eséllyel sikeres lesz és melléktermékként majd a profit is megjelenik. Ráadásul a brutál hajtóerőt biztosító belső motiváció olyan munkatempót fog diktálni neked, amilyen elszántan korábban soha, semmilyen projekten nem dolgoztál. Számomra ilyen a Szikra magazin (365letszikra.hu blogom).

  1. Fejleszd magad a gyakorlatban is!

Nyugodtan megteheted, hogy sutba dobod az iskolai papírodat, és olyan dologgal foglalkozol, ami akár teljesen más, ám nagyon érdekel. Mi tartana vissza? Ha kiégtél a jelenlegi munkádban, vagy vannak olyan területek, amelyekre mindig áhítoztál, de szülői nyomás vagy más elvárás miatt nem arra mentél, akkor itt az idő, hogy kipróbáld magad. A korábbi tudásod sem fog elveszni, szóval ne hidd, hogy elvesztegetett idő volt. Az a tapasztalat, ismeretség és út, amelyet előtte jártál mind beépül a munkádba, személyiségedbe és segíteni fog téged az (új) utadon. Az a fontos, hogy képezd magad folyamatosan bármilyen módon (tanfolyam, autodidakta, szakemberek, könyvek stb.), tudj meg minél többet az adott területről, új szakmádról, és még mielőtt elérted volna a “Tökéletesen tudok mindent és stabilnak érzem a tudásom” állapotot, lépj ki a piacra és teszteld, teszteld, teszteld! Gyakorold! Mert ezt az állapotot máshogy sohasem fogod elérni. Igazából nem is fogod, mert mindig van mit tanulni. 🙂 De épp ez adja az önmegvalósítás szabadságát. Én így voltam a webdizájnnal, ami az egyik legsikeresebb területemmé vált.

Mára kreatív szakemberként eredeti közgazdász-marketinges szakmám után szabadon csak szerelemprojektekkel foglalkozom. Ez az, ami megfűszerezi a mindennapokat és kreatív potenciállal tölt fel. Ajánlom a receptet neked is! 🙂

Szerző: Szlafkai Éva, kreatív szakember | 365letszikra.hu