Testi-lelki megújulás – Hétköznapi boldogság #4

Új év, új én. Itt a január: az előző év nehézségeivel szemben a megújulás jelképe és terepe. És a legjobb alkalom, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat, és új szokásokat bevezetve, felkészüljünk a jobb jövőre. Az év eleje talán segíthet minket kilendíteni a motiválatlanságból és a halogatásból, hiszen mikor máskor érdemes elkezdeni megváltoztatni az életünket, ha nem most?! Ha eddig azt a fordulópontot kerested, ami majd segít elindulni a megálmodott úton, akkor ez az! Ne várj tovább!

De mit is takar a testi-lelki megújulás? Mit fogunk elérni általa?

A mindennapos rohanás alaposan kifáraszt minket. Munka, család, barátok, egyéb kötelezettségek… Ezek mellett szinte alig jut időnk pihenésre, regenerálódásra, önmegvalósításra. Sajnos mindig oda fogunk kilyukadni, hogy napjaink csak 24 órából állnak.

Azonban a rohanásnak egyszer vége kell, hogy szakadjon. Meg kell állnunk egy pár percre, hogy összeszedjük magunkat, hogy kiheverjük az ünnepek fáradalmait (mert bármennyire is a pihenésről kellett volna szólnia a karácsonyi szezonnak, mindannyian tudjuk, hogy ez nem éppen úgy sült el, ahogy terveztük). És mi úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy egy kicsit magunkra is odafigyeljünk. Ezért lett a januári Hétköznapi Boldogság kihívásunk a testi-lelki detox.

Nem csupán az a célunk, hogy elkezdjük ledolgozni az ünnepek alatt felgyülemlett felesleget testileg és lelkileg, de így egyfajta megújulásra is kényszerítsük magunkat. Ha elérjük a testi-lelki egyensúlyt, sokkal könnyebben, több energiával és motivációval tudunk a mindennapi kihívásokkal szembenézni. A harmónia segít átvészelni a nehezebb időszakokat, és általa jobban is fogunk teljesíteni. Ha a saját egészségünkbe, jólétünkbe egy kis időt és energiát fektetünk, a környezetünk is hálás lesz. 🙂

Testi megújulás

Kezdjük a testi megújulással, hiszen annak talán több látható jele van, mint a lelki detoxnak. Ugye mindannyian ismerünk olyan embert (esetleg magunkat), akinek az újévi fogadalma, hogy lead x kilót, vagy hogy mostantól minden nap edz. És ez 2 hétig igazán remekül megy is. Veszünk egy bérletet a konditerembe, vagy elkezdünk futni, de egy idő után elszakadunk ettől a célkitűzéstől vagy azért mert nincs időnk, vagy azért mert nincs kedvünk… (a kifogásmentes hónaphoz is érdemes visszakanyarodnunk egy kicsit).

De a testi jólét elérésének számos egyéb, kevésbé megerőltető módja is van. Ha sportolni kezdesz, mindenképpen lépésenként haladj! Nem kell már első nap 20 km-t lefutnod, és nem is kell minden nap súlyokat emelgetned. A fokozatosság segít abban, hogy lassan építs be valami újat a napirendedbe, könnyebben szokj hozzá az új dolgokhoz, és így kevesebb nyomást is helyezel magadra.

Jóga

Ha már sport, akkor érdemes megemlítenünk a jógát, melynek pozitív hatásairól órákon keresztül értekezhetnénk. De megkímélünk Titeket attól, hogy hosszú oldalakon keresztül olvassatok arról, miért is érdemes elkezdeni jógázni, így csak megemlítjük a legfontosabbakat. A jóga, mivel sport, segít a kalóriák égetésében, így akár az álomtestsúly is elérhető távolságba kerülhet. Stresszcsökkentő, nyugatató hatása közismert, betegségmegelőző funkciója azonban már kevésbé. A teljes test bevonásával minden izomcsoportunkat képes átmozgatni, így biztosítva az egészséges testhelyzet, testforma kialakítását.

Étkezés

Természetesen nem elég csak sportolni ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Csodálkozhatunk, hogy ha egy héten kétszer elmegyünk futni, de minden nap óriás hamburgert eszük ebédre és sajtos-tejfölös tésztát vacsorára, és mégis egyre többet mutat a mérleg kijelzője. Az egészséges étkezést nem lehet elégszer hangsúlyozni. Az “az vagy, amit megeszel” kijelentést figyelembe véve érdemes olyan természetes ételeket bevezetni az étkezésünkbe, amik pozitívan hatnak a szervezetünkre (bár azért brokkoli sem szeretnék lenni). Minél több a zöldség és a gyümölcs, annál kiegyensúlyozottabbak leszünk nemcsak kívül, de belül is.

Lelki megújulás

Belső világunk sokszor egy megfejthetetlen labirintus, amiben elveszve bolyongunk a kiutat keresve, miközben a világ összes akadálya hátráltatni próbál minket. Belső egyensúlyunkat megtalálni közel sem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan mondják. Bár azért, ha a sportot és az egészséges étkezést bevezeted kezdetnek, akkor talán nem lesz olyan göröngyös az út. Szerencsére sok olyan módszer van, amivel segíthetünk megunknak, hogy elérjük a harmónia állapotát, a belső megelégedést, kiegyensúlyozottságot és boldogságot.

Azáltal, hogy kialakítod magadnak azt a környezetet, amiben nyugodtnak és boldognak tudod érezni magad, egy lépéssel közelebb kerülsz a harmóniához. A minimalista szemléletmód segít csökkenteni a stresszt. Nemcsak a felesleges tárgyakat, ruhának kell kiszanálnunk az életünkből, de a felesleges embereket, kapcsolatokat is. Ahhoz, hogy lelkileg megújuljunk, a környezetünkön kell először változtatnunk. Utána jöhet minden más.

Meditáció

Ha már kiemeltük a jóga jótékony hatásait a testi megújulásnál, mindenképp érdemes megemlítenünk a meditációt a lelki detox esetében. Söpörjük ki a negatív gondolatokat a fejünkből, és fókuszáljunk inkább pozitív dolgokra! Tisztítsd meg magad, szabadítsd meg magad olyan gondolatoktól, amik csak lehúznak a mélybe, gondolj olyasmire, ami örömmel tölt el: egy nyugodt táj, egy kellemes emlék, egy szeretett személy. Szerencsére az interneten rengeteg olyan videót, irányított meditációt találhatunk, amik segítenek a szelektálásban. Ne feledjük: minden fejben dől el!

Énidő

Mikor volt, hogy legutoljára azt tetted, amit igazán szerettél volna? Ha már nagyon rég, akkor itt az ideje, hogy beszoríts magadnak a sűrű napirendedbe egy órát, amit 100%-ig magadra fogsz szánni. Biztosak vagyunk benne, hogy ha nagyon akarsz, akkor találsz magadra egy kis időt – az elhatározáson múlik minden! Ha kijelölted a zavartalan órádat, akkor itt az ideje, hogy valami olyat csinálj, amiről már régóta álmodtál. Olvasd el a könyvet, amit már negyon régóta szerettél volna, de sosem volt rá időd! Feküdj le pihenni! Tedd be a kedvenc számod és táncolj, énekelj úgy, hogy senki sem látja! A kulcs a megújuláshoz most már a Te kezedben van!

január 4th, 2019 Réka Ürögi
About Agnes
Küldheted
Ugyfeleim
Kategóriák
Facebook
Instagram