Szívvel és lélekkel

Projektek

aZügynökség: BudAffect

Számos ügyféllel dolgozom együtt az online megjelenésükön. Nagyon élvezem, hogy komoly betekintést nyerhetek ezáltal számos területre. Számomra az egyik lefontosabb az ügyféllel való kapcsolat, tehát csak olyan ügyféllel kezdek el dolgozni, ahol azonnal érezhető az összhang, mivel amint mindkét fél kimondta a boldogító igent, fejjel ugrok a projekt tengerébe.

https://www.budaffect.com/

Budapest Hikers

Több mint 4000 főt számláló kirándulócsoport áll talán a legközelebb a szívemhez, mivel imádok az erődben lenni és új emberekkel találkozni. Hobbi projektnek indult és mára már igazi vállalkozássá nőtte ki magát. A kirándulások szervezése mellett pedig egy szuper kirándulós könyv írásán dolgozom nagy erőkkel, amit remélem, hogy még tavasz előtt meg tudok nektek mutatni.

https://budapesthikers.com

Meraki

Az egész napos rohanást követően nem is vágyik másra az ember, minthogy lelassuljon és észrevegye, hogy mi veszi körül és egy pillanatra megállíthassa az időt. Erről szól a mindfulness is, aminek a jelentőségét többek között egyre több cég ismeri fel. Jelenleg egy olyan programon dolgozunk, ami segíthet a felgyorsult társadalmunknak fellélegezni és felfedezni új dolgokat. Ebben a projektben partnerként veszek részt. Az ötlet megálmodója Zubány Emese, pszichológus, én a marketing és üzletfejlesztés oldalt segítem.

https://bemeraki.hu

Marketing Magicians

Meetupon keresztül szerveződő csoport. A cél egy szakmai marketinges közösség létrehozása, ahol havonta két előadó osztja meg tudását és tapasztalatait. Az előadások angolul vannak.

https://www.meetup.com/Marketing-Magicians/