fbpx
Share on facebook
Share on pinterest
Share on twitter
Share on linkedin

Mit csinálj, ha tele vagy ötletekkel?

Már kiskorom óta az egyik legnagyobb hibám, hogy túl sok mindenre próbálok egyszerre fókuszálni. Gyakran ennek az lett az eredménye, hogy semmit sem sikerült időben befejeznem vagy legalábbis nem olyan minőségben mint ahogy szerettem volna. De mit is csináljunk, ha túl sok az ötlet, ami kipattan a fejünkből?

Mihez is kezdjen az, aki egy seggel próbál nem is kettő, de legalább öt lovat megülni?

A megoldás a priorizálás. Meg kell tudnod, hogy melyik világmegváltó ötletedet lenne a legnehezebb elengedned. Nemrég kerültem egy olyan szituációba, teljesen a saját hibámból, hogy az egyik ötletemre a megvalósításhoz szükséges befektetést az utolsó utáni időpontban, az aláírás előtti éjszaka döntötöttem el, vissza akarom utasítani, mivel mégsem szeretnék erre a projektre 100%-osan fókuszálni, hiszen túlságosan fájt volna elengedni a már meglévő, felépített ügyfélkörömet és a többi side projektemet. Ha adhatok egy tanácsot, ezt a döntést az én hibámból tanulva, hamarabb hozzátok meg. Megspróroltok magatokon kívül mindenki másnak pár fölösleges munkaórát.

De menjünk végig a lépéseken!

Szelektáljunk

Hogy Johnny Depp-et idézzem, ha nem tudsz két nő közül választani, akkor válaszd a másodikat, mert nem szerettél volna akkor belé, ha az elsőbe még mindig szerelmes lennél. Ez tökéletesen alkalmazható, ha nem tudod, hogy mi szeretnél lenni vagy melyik projekteddel akarsz igazán foglalkozni.

Legyél Agile

Ha útközben rájössz, hogy ez a pálya mégsem neked való vagy az ötleted egyszerűen nem működik, nem elég jó, ne félj kimondani, hogy nem sikerült, hanem zárd le magadban, és lépj tovább. Ne feledd, az idő a legnagyobb érték a kezedben. Okosan válaszd meg, hogy mire költöd!

Tényleg megéri?

Sajnos minden nappal közelebb kerülünk a halálhoz. Ezzel most nem elrémíteni szeretnélek, hanem ösztönözni arra, hogy nagyon gondosan válogasd meg, hogy mire fordítod a drága idődet. Ha visszarepülhetnék pár évet, olyan szívesen adnám ki magamnak azokat a bizonyos életszagú pofonokat, hogy ÉBRESZTŐ!! éppen az idődet pocsékolod, ennek a projektnek se múltja, jelenje vagy jövője sincs. Érdemes végiggondolni, hogy az adott vállalkozásötletednek mekkora a piaca, milyen a verseny és kiszámítani a legjobb és legrosszabb szenáriókat is. Ha ezeket a kutatásokat elvégezzük az esetek többségében sajnos kiderül, hogy vagy nincs rá elég kereslet, vagy telített a piac, vagy annyira alacsony lenne rajta a profit, hogy nem éri meg felépíteni. Ha érdekel, hogy milyen eszközöket használok egy hasonló felméréshez, kattints ide.

Marketing tippek, üzleti tanácsok, inspiráló gondolatok.

SE TÖBB, SE KEVESEBB.

Hoi An Vietnám digitális nomád

Vietnámi kalandok Hoi An városában

Hoi An, a digitális nomád kalandozásunk harmadik állomása , Koh Lanta és Phuket után. Utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy Bali helyett Vietnámot szeretnénk először felfedezni. Hoi